A Villámok Ura


lord_of_lightning_big.jpg

Fejezetek

PDF formátumban letölthető a Tölts le történeteket menüpontban.

I. TORONY

(1-10. oldal)

Varázslattal telt világ volt. Hegycsúcsai és dombjai felett a mágia szelei fújtak. Márvány városok teremtek a semmiből ujjcsattintásra, puszta vágyak formáltak sorsokat és tettek tönkre életeket. Azonban nem mindenki kapkodott végtelen hatalom után. Sok ember egyszerűen, kapát és kaszát lengetve, földet forgatva, vadakat sanyargatva élt. Voltak viszont szép számban kikből kitört belső erejük. Ezen emberek félelmetes változásra késztették maguk körül a világot. Egyszerre voltak ők hősök, kíméletlen pusztítók, papok és boszorkánymesterek; varázslók.

lord_first_small.png

Közülük

a legkörmönfontabb volt a Villámok Ura, ki viharok és mennykő pusztító erejét bitorolta. Mestere volt ő minden nemű és rendű mágiának. Keze előtt kéken izzott a levegő, viharfellegeket pöfékelt pipájából, léptében remegett a talaj és szeme vad fénnyel izzott. Egyetlen akadály állt útjában csupán.

fog_small.png

Az

általa uralt világ szélét szegélyező ismeretlen eredetű köd. Fortyogó homály melynek néha tejfehér, néha koszos szürke árnyalatában táncolt. Ez az élő fal elnyelt minden hőst mely burjánzó fodrába lépett. Efféle kalandorokból pedig szép számmal esett.

1/25

Varázslók és páncélos lovagok egész sora kísérelte már megfejteni a jelenség titkát. Áttörték a köd leplét és oda is vesztek mindegy szálig. A Villámok Ura megannyi országot és királyságot végigjárt már. Rengeteg tudást és titkot felhalmozott, kegyetlen uralkodókat taszított le trónjaikról, máskor más királyok mellett harcolva védte érdekeiket. Sárkányok és óriáskígyók legyőzője, régen elfeledett istenek és hitek tudósa, teremtő mágiák ismerője volt ő. No meg persze viharok és villámok parancsolója. Egyszerre félték és szerették, seregnyien követték amerre csak járt.

Tanoncok és krónikások egész raja lengte körbe egyfolytában, mint friss tehénürüléket a legyek zümmögő hada. Senki nem tudta azonban, hogy a fehér ruhába öltöző, arcát maszk mögé rejtő varázslót szörnyű rémálmok kísértették. Ő maga is csak hosszas álomfejtegetés után jött rá, hogy a világ szélét fedő misztikus köd kínozza. Éjszakánként a titokzatos jelenség hívogatta, a többi elveszett lovag és mágus példájára őt is szürkésfehér fodrai közé csalogatta.

tower.png

A

Villámok Ura azonban nem kívánt sorsukra jutni. Úgy akarta a köd titkait megtudni, hogy ő maga épen és erejének teljében a világ biztonságos oldalán maradjon. Elzarándokolt hát a hívogató homály közvetlen közelébe. Ott egy lakatlan dombos táj közepére magának és követőinek lakhelyet teremtett. Annak csúcsában pedig kutató laboratóriumot rendezett be.

Azonban a homályból tekergőző és bűzös, undormányos szörnyek törtek elő. Testüket a frissen teremtett épület falának vetették. Válaszként a Villámok Ura szeleket gerjesztett, mennykő és villám ostora csapott le a köd szülte rémségekre. Fortyogó pocsolyákká bomlottak és széllel szálló hamuvá perzselődtek a támadók. Kavargó hurrikán űzte hátrébb a köd fátylát és béke telepedett a tájra nyomában. Az így elnyert földre emberek érkeztek, telepesek és a Villámok Urának hívei. A torony tövében falvak és tanyák születtek.

2/25

A bestiák néha újra jöttek, de nem volt mitől félni. A Villámúr gyakran maga vetett véget inváziójuknak, ha éppen nem dühös szeleit küldte rájuk. Zivatarok felhőiből szült villámok csapásával égette a rémségeket füstölgő szénpacává. Hatalmas, páncélozott rákokat és földből feltörő, tomboló óriásférgeket irtott ki. Testüket aztán tornyában tanulmányozta, vizsgálta a ködből jövő élet titkait.

worm_big.jpg

Laboratóriumának dohos magányába zárkózva kutatott. Lebegő könyvek százait írta tele, varázslat erejével gyakran egyszerre több teóriát vetett papírra önállóan író tollak segítségével. Azonban nem jutott közelebb bajának megoldásához. Éjszakánként szüntelen rémálmok gyötörték, láthatatlan láncok rángatták a köd felé.

Tanoncai és követői elől elzárva, magányosan gürcölt naphosszat lakosztályában. Rájött, hogy kutatásában sokkal gyorsabban haladhat ha figyelmét és elméjét párhuzamosítja. A varázsláshoz szükséges agyi gimnasztika már oly könnyedén ment neki, mint a lélegzés. Szinte már erőlködés nélkül teremtett semmiből szilárd anyagot vagy hívott életre akaratának engedelmeskedő villámcsapást. Rövid tervezés és előkészület után majdnemhogy semmiség volt hát számára az új kihívás, saját mágiáját felhasználva szilánkokra szakította szét elméjét. Szálakra szabdalta gondolatainak menetét.

Hét különálló sávon egyszerre alkotott, számolt, varázsolt és vizsgált. Tudatos elméje takaros minisztériumra hasonlított már, ahol hat funkcionárius jelentett egyetlen vezetőnek, az igazgatóként felügyelő hetedik szálnak. Napközben tehát így dolgozott, csendben ült egy helyben, miközben fejében külön szálakra osztva suhantak a gondolatok.

3/25

Éjszakánként újra egyesítette elméjének önálló utakat járó tekervényeit, feldolgozta és megemésztette a napközben szerteágazó irányokat. Azonban meglepő mellékvágányokra terelődő elmélkedéseit folyton megzavarták követői. Az a rengeteg tanonc és szolgáló, együgyű falulakó egyre csak figyelmét követelte. Szörnyetegek merészkedtek elő a köd misztériumából ismét és távoli országok rablógyilkos martalócai törtek be a torony melletti földekre. Egymással és a helyiekkel hadakoztak, loptak, csaltak, öltek és kínoztak. Kalandra vágyó harcosok és varázstevők bandái verekedtek és szócsatáztak mindenfelé. A Villámok Ura még hétfelé szabdalt elméjével sem bírta volna követni, nem hogy csitítani a csetepaték özönét. Eggyel magasabb lépcsőfokra vitte hát önmegosztó tervét.

Zárt és lepecsételt laboratóriumának nyugalmában újfajta varázslatba kezdett. A semleges nemlét szálait megbolygatva emberszerű alakot formált. Érhálózat és ínszalag kúszott mesterséges csontokra. Medence, gerinc, nyak és koponya csúszott bőr és szőr, burjánzó haj alá. Fehér szemgolyókba fekete bogarak születtek majd gurultak együtt a fej üres gödreibe. Orr alá vöröslő ajak nyílt és fehér fogak törtek át friss ínyen. A szándéktalan testet erős fekete fémszarkofágba zárta, fejére obszidián sisakot helyezett. Elméjével hatalmas, fekete pallost hívott elő a semmiből, annak hideg markolatát az akarat híján tengődő, petyhüdt test kezébe adta.

4/25

Ekkor tudatát ismét szálakra szabdalta, majd egy képzeletbeli ollóval lenyeste a hetedik szálat. A gyökértelen szilánkot frissen alkotott bábjába helyezte. Szavaival szándékot és okot adott a szolgának:

– Legyen neved és feladatod ugyanaz, Őrző. Óvd földem és népem mely rajta él. Irtsd a rémek és vérontó betolakodók hadát. Tarts rendet birtokomon és űzd el mind, ki annak nyugalmát megzavarná!

IMG_enforcer_big.jpg

A

félelmetes fekete páncélú szolga döngő léptekkel viharzott el. Fékevesztett tornádóként tört végig a Villámok Urának földjein. Falvak házai között fújt át haragjának szele és egészen a határ menti köd széléig elért. Szörnyetegeket és martalócokat szabdalt fel majd aprított kicsiny kockákra. A népek örültek erejének, de féltek is ha megjelent. Monoton szakszerűséggel irtotta a támadókat és a köd szülte rémségeket. Nem evett, nem aludt, nem kért segítséget, nem hatódott meg a túlélők sírásától.

A Villámúr végre visszatérhetett kutatásaihoz. Álmainak intenzitása ugyan csökkent, de mélységük és kínjuk még mindig szakadatlanul lüktetett fejében. A köd vonzásának esti víziói változtak kissé, immár hangokat is hallott, vészes titkokat és rég elfeledett kérdéseket suttogtak fülébe idegen hangok.

Reggel leizzadva ébredt, fekhelye körül apró viharfellegek lebegtek és miniatűr villámok égették ki ágyneműjét. Próbált tovább dolgozni, a köd titkait feltörni, de nem sikerült haladnia. Mintára volt szüksége, kézzelfogható nyomra. Hogyan gyűjthetne be bármit is a ködből, mely azonnal elillan mikor az ember érinteni próbálja? A ködből született szörnyetegek húsa napok múltán semmivé oszlott. Mintha a ködön kívül nem létezhettek volna tovább. Zsákutcának bizonyult testük tanulmányozása.

Gondolt rá, hogy ő maga merészkedik felfedezőútra a rejtélyes fátyol mögé. Azonban krónikák megannyi sora bizonyította, hogy onnan senki nem tér vissza többé. Legendás hősök, királyok, varázslók és hatalmas harcosok válaszoltak már a köd hívására, mindegyikük örökre el is veszett odaát az ismeretlenben. Neveik, arcaik, emlékük is feledésbe merült. Csak ódon kódexek betűi bizonyították egykori létüket. A köd kitörölt és hamuvá változtatott mindent mit érintett.

5/25

A Villámok Ura azonban elszánt volt. Az Őrző megteremtése abszolút sikernek bizonyult. Vérmes szolgája hatékony rendet vágott földjein. Minden rablóbanda véres cafatokra szabdalva végezte, minden tomboló szörnyeteg kitines vázába roskadt holtan. Ha elméjének mozgékony csápjaival kinyúlt, érezte az Őrzőt, sajátjaként élte meg cselekedeteit és élményeit. Távolról látta bábjának szemein át a tájat, mely tornya körül terült el és mit országának nevezett. Soha többé nem kellett laboratóriumából kimozdulnia és mégis járt-kelt odakint, ráadásul tornyának biztonságából védte népét és érdekeltségeit. Mi lenne hát, ha az Őrző után ezúttal a köd felderítésére alkotna újabb szolgát? Elméjét újra szálakra bontotta. Ismét megalkotta saját mását. Ugyan régóta maszk mögé rejtette arcát és tükörben sem tekintgette saját fizimiskáját, még emlékezett fiatalkori kinézetére. Arcának évekkel korábbi formáját véste az előtte fekvő üres test fejére. Impulzív mágiával kavargó, tintaszerű anyagot formált, abból a báb testére formás és idomos, gyors és dinamikus mozgásra alkalmas páncélt öltött.

explorer_shadow.jpg

A

figura kezébe hosszú lándzsát és kerek pajzsot adott. Mikor a testtel elkészült, akkor sávokra szabdalt elméjének hatodik szálát a Felderítő üres porhüvelyébe kényszerítette.

Laboratóriumának ajtajai kinyíltak, a várakozó szolgálók, hívek és tanoncok sorai pedig látták, ahogy egy fekete alak kimasíroz a benti sötétből, majd a mester szentélye újra bezárult előttük. A felderítő rögvest a ködhöz ment. Lándzsáját magasan tartva lépdelt bele egyenesen az ismeretlenbe.

Tornyának tetejéről a Villámok Ura távolról is érezte, megosztott szemeivel pedig látta is a homályt átszelő szolgalélek által tapasztaltakat. Izgatottsága tetőfokára hágott, hogy aztán egysíkú unalomba zuhanjon alá. A Felderítő nem látott semmit. Tejfehér, fullasztó köd vette körül minduntalan. Fáradhatatlanul haladt előre, mintha láthatatlan fonalak rángatták volna egy ismeretlen cél felé. Recsegő és kattogó hangok vették körbe, néha hatalmas alakok fekete sziluettjeit is látta közelről, de a köd szörnyei végül mindig békén hagyták. Ment és ment, megállás és pihenés nélkül haladt előre, egy idő után a Villámúr pedig már nem érezte többé bábjának jelenlétét. Elvesztette felfedezőjével a kapcsolatot.

6/25

A Villámok Ura nem csüggedt, nem engedhette meg magának a bénultságot. Éjszakai forgolódása nem múlt el, álmai nem szakadtak félbe, viszont átalakultak. Sötét és magányos börtönné változtak. A köd feszítő hívása alábbhagyott, kényszerítő szólongatásának híján a Villámúr szemei végre szabadon tekinthettek körbe. Nem látott senkit. Egyedül volt, egy végtelenül erős és hatalmas, magában szenvedő remete. Kinyitotta ajtaját és hívei közé sietett. Azonban közöttük csak még több frusztrációt lelt. Szavaik üresen zsongtak, nem értették meg őt, nem érdeklődtek utána igazán, hangjuk duruzsolása köszörűkő sikolyaként szúrta fülét. Gyűlölte őket. Élősködő kullancs, vérszívó bolha volt mind.

overseer_big.jpg

Csak

azért követték, hogy hatalmának morzsáiból nekik is jusson valami. Nyerészkedő, opportunista, szolgalelkű nyomoronc volt mind egy szálig. Egyikük sem elégíthette ki vágyát, hogy társaságra leljen. Azonban nem kívánta kisöpörni a tornyába fészkelődő csőcseléket. Egyetlen gondolatával vér és belsőség felhőjévé változtathatta volna a körülötte lebzselő lókötőket. De mi jó sült volna ki abból? Hogy ő maga is gyűlölt és megvetett zsarnokká váljon? Átkozott és kitaszított mizantróppá? Még tovább kínozva már amúgy is gyötört elméjét? Nem.

Laboratóriumába viharzott vissza és újabb szolgálót teremtett: Az Ügyintézőt. A logika és racionalitás bajnokát, egy komornyikot, egy helytartót, egy helyettest. Szinte teljesen saját formájára építette fel az alakot. Fehér köpenyben, maszkkal arcán állt előtte a báb, de kihagyott kezéből mindenféle jogart vagy botot. Mennydörgő hangja és szikrázó aurája az Ügyintézőbe szállt, elméjének ötödik és negyedik szála a szolgába költözött. Az Ügyintéző pedig helyette lépett a nagyteremben várakozó követők közé. Napok múltán már elefántcsont fehér trónban ülve fogadta a népet és a tanoncokat.

7/25

Meghallgatta bajaikat, döntőbíróként hozott ítéletet és bölcsességével oltotta tudásvágyuk szomját. Az Ügyintéző emberek között töltött napjainak benyomásai teremtőjének lelkébe szivárogtak, földrajzi közelségük miatt a szolga és teremtő közötti kapcsolat ezúttal erős és stabil maradt. A Villámok Ura újra közösségben érezhette magát, és így nem kellett erejét és figyelmét az ostoba elesettekre fecsérelnie.

A Villámúr majdnem megpihent. Már nem érezte magát elveszve, már nem hívogatta a köd suttogó hangja, már nem kopogtattak ajtaján éhes szájak és könnyező szemek. Górcső alá vette történelmét, tetteinek sorát, vágyait és belső démonjait vizslatta. Erőben senki nem léphetett nyomába, ellenállt a köd fojtogató csábításának, szinte véletlenül oly királyságot teremtett, melyet elméjének szilánkjai uraltak és védelmeztek. Nem maradt már kihívás számára, nem menekülhetett tovább munkájába. Azonban tétlenségének kísértetei tudatának épségét tépkedték. Unalmában csipkésre szakadt személyiségének széle. Karcolhatatlan önbizalma és felsőbbrendűségének tudata cafatokban vedlett le, mint a korpát lehámló mosatlan fejbőr. Soha nem volt viszonzott szerelme, magányos volt számára a végső hatalom felé vezető lépcsősor. A nők mindig csak messziről szemlélték, villámai és varázslatai távol tartottak mindenkit. Mikor volt utoljára, hogy valaki kedvesen és nem csak hívői áhítattal ért hozzá? Mikor cirógatták pőre bőrét szeretettel gyengéd kezek? Soha, ez volt a hideg késként szívébe döfő válasz. Soha napján soha, a már megtörtént univerzum kádjában, dugó híján a lefolyóba zúduló idő során egyszer sem. Érinthetetlen és érintetlen is volt. Végtelen hatalmú szűz. Hol talált volna magának egyenértékű elmét, párt és társat, ki megérti és ismeri? Ha száz éven át járná a földet és évtizedekig oktatna egy társat a viharok mágiájára, talán akkor lehetne valaki. Azonban ki lenne ez a nagy ő, ha nem tanonc ki mesterként tekint rá? Neki pedig nem pedagógiai sikerekre volt szomja, hanem szerelemre. Oly magasra hágott hát, hogy örök magányra kárhoztatta önmagát?

      Rázkódó, téboly mezsgyéjére úszó elméjében új ötlet született. Három szolgája volt már: Őrző, Felderítő, Ügyintéző. Személyének három vékony szelete lépett saját útra, hogy vállairól terheket vegyen le. Talán teremthetne mintájukra szerelmet is? Megpróbálta. Ezúttal azonban többet akart, nem csak egy szolgalelkű szelvény gyönyörű nőbe passzírozott homunculusát. Hatalmas vásznakat teremtett magának, lázálomba merülve, hideg tűztől fűtve festeni kezdett. Reményeit, álmait, haragját és erejét kezében füstölgő ecsetbe vezette. Kék villámok cikáztak és tépték szét a laboratórium belsejét, palackok és bútorok robbantak szét, egymásra pakolt könyvek oszlopai égtek szénné. Több száz vászonra festett női arc bámult vissza rá, több száz álomkép, vágyak szülte képponttömeg. Mögöttük remény és definíció, tervrajz és leírás a tökéletes nőhöz. A vásznakon sorakozó arcok egybefolytak, homogén színek és egymáshoz közelítő formák forrtak össze. A végső kép, számtalan vágy esszenciája, letaglózta a varázslót. Ujjaiból villámok törtek elő és pulzáló miazma folyta körbe a festményt. Csontok és emberi váz formálódott a lebegő őslevesből. Erek hálózata kötődött inak, izmok, belek, máj és vesék köré. Tüdők teltek meg levegővel rájuk pedig mellek domborodtak. Apró pihés szőrök nőttek hónaljban majd szeméremdombra, körmök fedték be az ujjak végét. Fehér szemgolyó telt meg fekete fókuszponttal, hajzuhatag omlott alá. Sápadt nő állt a vászon helyén. Fekete frizurája és vakítóan fehér bőre hipnotikus kontrasztot alkotott.

8/25

A Villámok Ura felállt, és közelebb lépett. Levette maszkját és elméjét kitárva az üres hüvelybe szúrta személyének szálait. Egy nem lehetett elég, az csupán egyszerű szolgát teremtett volna, neki pedig társ kellett, aki megérti és őszintén érdeklődik iránta. Valaki aki leköti, kihívja és elcsábítja. Két szálat helyezett hát a nőbe, így őbenne már csak egy maradt. Felaprózta magát. Tomboló szupernóvából pislákoló gyertya lángja lett csupán. Mozaik, melynek törött darabjait saját maga szórta szét. Szólt a Villámok Ura:
– Most nevet kapsz és vele élet tölti ki testedet. Úgy hívlak, Éjfél!

lord_composite_big.jpg

Szemek nyíltak ki a világra, csodálat és félelem fészkelt bennük. A Villámúr megindult Éjfél felé, azonban szív mélyéről feltörő, torkot telibe töltő, falakat repesztő, szemeket könnyeztető sikoly állította meg.

9/25

midnight_knife_big.jpg

Éjfél

fájt. Számára nem volt más érzék, más benyomás, inger vagy felfogás, csak fájdalom, kín és sorvadás. A létezés és tudat ára. Semmiből lett ő valaki, anya és apa, gyermekkor és felnövés nélkül. Kitépték a nemlét békés bölcsőjéből, hogy kérdés nélkül szeressen és feltétel nélkül szeretve legyen. Bőrének minden tüszője égett, fülei a világ minden hangjának kakofóniájával sípoltak, szemét minden fény égette. Feléje ugrott egy férfi, teremtője, kínzója és rabszolgatartója. Mikor a köpenyes alakra nézett, emlékezett. Látta számtalan év minden percét. Érezte a Villámúr addigi minden gondolatát és fortyogó érzelmeit, a férfi életének képei szekvenciában gurultak elé egy végtelen időszőnyegen át. Gyűlölte ezt az embert, ezt az egoista, hideg és számító, gyerekes és gyáva pojácát. Éjfél kezében tőr termett. Hideg acél fegyver volt első mentsvára.

stab_col.jpg

Kérdés nélkül lépett előre és szúrt. A Villámok Ura késsel mellkasában roskadt össze. Életében először ereje cserben hagyta. Villámai kisültek, kezei nem engedelmeskedtek, látása beszűkült, fülei fájdalmasan zsongtak. Egy meztelen talp csapódott arcába, fájdalma hideg fehér fénybe lökte. Az utolsó szál kiszakadt és viharban elszállt.

10/25